2.fejezet - Búcsúzás lelkizéssel együtt

A suliba belépve jöttem rá, hogy otthon felejtettem a matekcuccomat. Nem baj, majd kimagyarázom magam a tanárnál valahogy. Úristen! Matematika az első óra. Mit fogok mondani? Végül is az igazságot.
-Sziasztok! -léptem be a termünkbe. Az osztály libái szerencsére nem voltak benn. Biztos a WC-ben igazgatják a sminkjüket. Nem nagyon bírjuk egymást. Vagyis szerintem utáljuk egymást. Miért? Azért, mert a volt legjobb barátnőmmel miattuk "szakítottunk". Azóta nem bocsátok meg ezeknek a plázacicáknak, amióta elvették tőlem Zsófit.
-Liza, miért nem voltál tegnap este elérhető MSN-en? -kérdezte Regi, és láttam rajta, hogy komolyan aggódik. -Újabb szerelmi bánat? -ja, én és a pasik. Rossz embert kérdezett. Még sosem volt barátom, és még nem is csókolóztam. Emiatt mindig hülyén éreztem magam, amikor előjött a pasi-téma. Csak hallgatom, ahogy mesélik az élményeiket... Vénlány maradok! :(
-Nem, de mondhatjuk, hogy felér eggyel! Regi, elköltözünk! -zokogtam, és nem érdekelt, hogy a többik látnak. Közönség előtt csak akkor szoktam sírni, amikor nagyon a szívem közepébe vágnak valamit.
-Micsoda?! Hova? -kérdezte Vivi, Anita és Petra kórusban.
-Sheffield-be, Angliába. -Szipogtam egy mentolos zsepibe. Láttam, hogy szájuk tátva marad, ezért mindent elmeséltem nekik részletesen.
-Mikor indultok?
-Tíz nap múlva. -motyogtam magam elé. -Megígértek nekem valamit? -tettem fel az eldöntendő kérdésem. Remélem, megteszik, amit kérek. Már megint a sírás kerülgetett. -Ígérjétek meg nekem, hogy mindenről fogtok informálni. -Persze, még szép. Ennyit én is elvárnék, ha a világ másik felére költöznénk. -ígérte egyetlen Anitám. Uhh, de fognak hiányozni!

Szerencsére becsöngettek, így volt időm szőni egy kis magyarázatot. Pont akkor lépett be a tanár az ajtón, amikor véglegesítettem a magyarázatomat a hiányom miatt. Tamás Bá jókedvűnek tűnt, ami ránk nézve jó. Talán nem írunk ma röpdolit. A hetes jelentett, utána kidumáltam magam, hogy miért nincs matekcuccom. Aztán már minden simán ment. Az óra hamar eltelt, szinte észre sem vettem. Elköszöntem Tamás Bá-tól is, aki eddigi legjobb matektanárom volt, de így sem voltam jobb kettesnél. Láttam rajta, hogy tényleg sajnálja, hogy elmegyek. Mondjuk, ilyen diákja, mint én, nem lesz többet az életben. Ilyen buzgó, aki próbál minél jobb jegyet kicsikarni az odafigyelésével, szorgalmával. Vagyis magyarra lefordítva még egy ilyen talpnyaló gyerek nem lesz, mint én. :)

A nap további része gyorsan és kellemesen telt. Az összes tanártól ,barátomtól és még az ellenségeimtől is elköszöntem. Megbeszéltük a csajokkal, hogy elmegyünk a mekibe,és nyalunk egy fagyit. Délután kiderült, hogy el kell napolnunk ezt a csajos találkozót, mert Regi lebetegedett. Biztos megint tüszős mandulagyulladása van.

Fél négyre értem haza, és láttam, hogy anya hagyott kint egy cetlit az asztalon. Elolvastam. Remek, már most kezdhetek összecuccolni. Már a ruhásszekrényem felét kirámoltam, amikor rájöttem, hogy kéne egy bőrönd is, amibe tudok pakolni. Felhívtam anyát, és megkérdeztem, hova pakolta el őket.
-Szia, anya! Hol találom a bőröndöket?
-Szia, Eliza! Az ágyneműtartóban vannak a sporttáskákkal együtt. Jól vagy? -érdeklődött a lelki állapotom miatt.
-Remekül, már túltettem magam a sokkon. -és tényleg így éreztem. Már alig vártam, hogy elinduljunk.
-Anya, most le kell tennem. Puszi!
-Ne, Elizabeth, várj! Ugye tudod, hogy a mai napod volt az utolsó a suliban?
-Igen, tudom. Ma reggel, még reggelinél mondtad el nekem. És nem buktam ki. Biztos ezért nem emlékszel. -hallottam, hogy mosolyog anya a kagyló túloldalán.
-Tényleg? Úgy látszik, az agyam kezd szitává válni. -mondta szomorúan. Meg is értem. Én sem fogok örülni, ha 40 iksz évesen kezdek majd elfelejteni dolgokat. Ez a menopauza vagy a klimax vagy mi a csoda.
-Erika, most le kell tennem, mert ha itt trécselünk, sosem fogok bepakolni. -pirongattam meg szeretett anyukámat. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle. De, tudom! Valószínűleg egy cigi, füves utcagyerek lennék. Sok nehéz pillanaton át terelgetett a helyes útra és ezért életem végéig hálás vagyok neki. Ez egy anya dolga, nem? Hogy a gyerekét úgy nevelje, ahogy az ő elvei kimondják.
-Szeretnéd, ha elkezdenék neked is pakolni?
-Nem kell, majd én megcsinálom.
-Hat körül találkozunk. Szeretlek!
-Én is anya. -és megszakadt a vonal.

Tovább folytattam munkámat. Milyen szerencsés az ember lánya, hogyha nem szeret vásárolni. Az összes ruhám befért a legnagyobb bőröndömbe. Tök jó! Ez boldoggá tett. Úristen, kezdek megbolondulni. Anya megparancsolta -már amennyire ő tud parancsolni- hogy ne hozzak magammal felesleges cuccokat, mert drága a szállítás. -nem értem, miért drága, amikor az egyik rokonunk szállítja.(Aki jelenleg teherautó sofőr.) Mindegy, ő tudja. -Ezért a kedvenc könyveimet -köztük a True Blood könyvsorozat eddigi magyarul megjelent köteteivel, a Twilight Saga-val és még 30 másféle könnyvvel együtt- egy utazótáskába dobáltam be. Elraktam a tankönyveimet, füzeteimet, csecsebecséimet és pár személyes emlékemet. Mire anya hazaért a munkából, már utazásra készen álltam.

-Jó estét kívánok, asszonyom! -hajoltam meg anya előtt, mire ő elkezdett röhögni.
-Jó estét, uram! -nyomott egy puszit az arcomra. -Hé, nem vagyok én férfi! -morogtam az orrom alatt, mire csak annyi választ kaptam, hogy illendően köszönt vissza.
-Látom, jó a kedved!
-Igen, anya, teljesen lázba hoztál ezzel az angliai költözködéssel. Mit fogunk csinálni az elkövetkező napokon? -érdeklődtem, mire csak egy rövid választ kaptam. El nem tudtam képzelni, miért nem járhatok még suliba legalább pár napot. Oh, tudom már! Biztos el kell intézni egy csomó iratot.
-Holnap elmegyünk, és elköszönünk a rokonoktól.
-Muszáj, anya? Semmi kedvem sincs bájosan mosolyogni a nagynénéimre. -és ez hú, de igaz volt. Van most a családban egy enyhe "mosoly szünet".
-Igen, muszáj, kisasszony! Mégis csak a rokonaid! -szidott le egy kicsit.
-Oké, ott leszek, és vigyorgok. De ha bármit mondani mernek a kinézetemről, esküszöm, hogy elmegyek!
-Mit szeretnél vacsira? -váltott témát száznyolcvan fokos fordulattal.
-Mézes csirkemell? -néztem fel rá boci szemekkel. Tudtam, hogy ettől meglágyul a szíve.
-Okés. Liz, mit szeretnél szülinapodra? -jaj, miért kellett felraknia ezt a kérdést? Mindegy, ő kérdezte.
-Szeretnék egy Converse tornacipőt. -sütöttem le a szemeim. Tudtam, hogy szegény anyu már rosszul van a cipőgyűjteményemtől, de oda voltam a Conversekért.
-Már megint?! -Na, mit mondtam?!
-Igen, te is tudod jól, hogy imádom őket.
-Jó! Milyet szeretnél?
-Egy sima fehéret! -ez a szín még hiányzott a repertoáromból. Nem sokáig )
-Tudod mit, kicsim? Holnap elmegyünk az Aréna Plázába és megvesszük neked.
-Juj, de jó, köszönöm Anya! -ugrottam a nyakába, és megpusziltam.
-Örülök, hogy boldog vagy, kicsim!

Aznap este megvacsoráztunk, sokat nevettünk. és egy jót beszélgettünk. Sok mindent tudtam meg anya életéről, amiket eddig nem mesélt el. Most már úgy gondolta, hogy ideje volt megtudnom ezeket a dolgokat. Miközben ő mesélt, faltam a szavait, és egy fejben lévő listára jegyzeteltem a kérdéseimet. Története végére jó sok lett belőlük a fejemben.